Iszik helyi füstöt, de kilépünk. ellenzéki összefogás | hu


Lassan, mogorván folytak egymásba iszik helyi füstöt órák, de mögöttünk hosszú útszakaszok maradtak. Dörögve közeledett a vihar, a villámok sűrűn egymásba olvadó fényénél kitűnően tudtam tájékozódni.

Csodálatos módon most nem féltem. Napokkal ezelőtt a jászol alatt kerestem de kilépünk, igyekeztem tartózkodni mindentől, amivel kihívhatnám a teremtő haragját. Azóta mennyi minden történt, ki tudná megmondani, melyik a bűn, és melyik a jótett. Végeredményben élni de kilépünk, azért teszünk mindent, hogy megmaradjunk. Majd lesz idő számot adni cselekedeteinkről, amikor bezárul a nagykapu, addig hiába fogadkozunk, amit ma megbántam, holnap úgyis újrakezdem.

Iszik helyi füstöt lehet azonkívül tenni? Igaz, aki áll, vár, nem cselekszik, az kevesebbszer is hibázik, de ki tudja, mikor kell megállni, és mikor kell menni? Az emberi iszik helyi füstöt soha nem fog odáig érni, hogy kiszámíthassa a sors útjait.

Az este már azt hittem, minden elveszett, teljesen belegabalyodtam gondolataimba, és a nyerges elvitt, ahová kellett. Anyám szerint el lehet kerülni minden veszélyt, vagy meg lehet fogni a szerencsét, ha valaki előre gondolkodik. Apám pontosan az ellenkezőjét mondja: mindég van valahogy, de soha nem úgy, ahogy te akarod, mert nem biztos, hogy másoknak kedvére teszel.

Akkor csinálsz de kilépünk, ha nem tettél semmit. Bölcs tanácsok ezek, mégsem látom egyiknek sem értelmét. Anyám hiába számolt előre, soha nem tudta megfogni a szerencséjét, örökre csóró maradt. Apám tizenhat gyereket összekalapált, négyen maradtunk, szerinte nem tett se jót, se rosszat.

Akkor sem tudott többet tenni, amikor két fiát a szeme előtt irtották ki. Mint mondja, azon kívül, hogy ő is meghaljon, nem kínálkozott más lehetőség, ahhoz meg kevés fokozatosan felülvizsgálja a dohányzásról való leszokást van bátorsága.

Навигация по записям

Türelmesen várt, amíg végtelen türelmébe bele nem öregedett. Nincs kivel perbe szállni, mondta, de ha volna, vajon megérné? Egy kézből jön az áldás és egyből a büntetés. Az igazságban egész életében nem tudott hinni. Többször elmesélte, amit már a nagyapja de kilépünk csak úgy hallott a régi öregektől, hogy valamikor nagyon régen az Igazság és a Hamisság elindult vándorolni.

Mindkettőt egy-egy pogácsával engedték útra a szülei. Mondja a Hamisság, amikor már jó nagy utat megtettek: Hallod-e, ideje iszik helyi füstöt tán ennünk valamitI Együnk, egyezett bele az Igazság.

Dohányzás után a jobb hypochondrium fáj. Legfrissebb anyagaink:

Na de én azt mondom, kár lenne mindkét pogácsát feltörni, együk meg előbb a tiédet, ajánlotta a Hamisság. Jó, hagyta rá az Igazság. Minden de kilépünk legnagyobb rendjén ment, amíg az Igazság pogácsájából tartott. A legközelebbi falatozásnál a Hamisság, ki­bontva tarisznyáját, hátat fordított az Igazságnak.

Nekem nem adsz, kérdezte szerényen az Igazság. Nem képzeled, förmedt rá amaz, hogy éhen hagyom saját magamat, még hosszú út áll előttünk. Szerencsétlen Igazság tűrt, amíg tudott, de egyszer nemcsak a türelme, hanem az ereje is elfogyott. Adjál egy falatot, könyörgött, mert éhen halok. Adhatok, mondta a másik huncutul, ha ki hagyod vájni az egyik szemedet.

Jött Mészáros, ment a pénz

Választhatott az Igazság, éhen hal, vagy enged a kérésnek. Minthogy neki sem volt több egy életénél, az utóbbit választotta. Ezzel még nem oldott meg mindent, az út hosszúnak mutatkozott, és a Hamisság nem nyugodott, amíg a másik szemét is ki nem vájta.

Mit lehet várni egy ilyen világtalan koldustól, kérdezte apám, mindég oda pártol, ahol jóltartják. Azoknak, akiknek maguknak sincs mit enni, kevés reményük lehet az igazságlíoz. Nem tudom, de kilépünk töprengtem ezen a mesén, amikor száz más történettel elterelhettem volna figyelmemet a vihar dühöngéséről. Az útszéli tanyaablakokból világosság szűrődött ki.

Reggel van, vagy legalábbis hajnal. Mindegy, hogy igazság szerint mi van, a valóságban elszabadultak az ördögök, száz meg száz tüzes ostorral csapkodnak körülöttem, egyik kezükben tűz, a másikban víz. Nem kellett volna becsapnom Badát, ha testvériesen megosztozunk, akkor is marad annyi pénzem, hogy elrendezzem minden bajomat.

Azt hittem, ezzel a gondolattal már véglegesen leszámoltam.

leszokni a dohányzást egy holdfényes napon dohányzáskor, szegycsont fájdalom

Kinek tartozom számadással? Az igazságnak? Majd ha találkozunk, elnézést kérek, de addig hagyjon békén, mindazt, ami történt, a vakságának köszönhetem.

iszik helyi füstöt, de kilépünk

Nekem is lenne mit kívánnom, de ha csak tőle függne a sorsom, akkor most igazság szerint rózsás iszik helyi füstöt lenne vagy szép tiszta virradat. És akkor megnézhetném magam, meddig jutok el, mielőtt más is meg nem látna. Legyen a sorsé minden dicsőség, aki éjszakát küld az üldözött­re, és villámokkal riasztja vissza az üldözőt.

Ki tudja, meddig dicsőítem sorsom isteni tökéletességét, ha dohányzópermet mennyi váratlan pilla­natban lovastól el nem terülök a sárban.

Vlog #11 Így vezess egy teleszkópos RAKODÓT + Sanyi bá lerobbant

A nyerges gyorsan talpra állt, hangos rázkódással leszórta magáról a sarat. Meg­bökdösött az orrával, csak hogy meg nem kérdezte, nincs-e komolyabb bajom? Azon kívül, hogy megijedtem, valóban nem történt semmi. Sokáig nyújtóztam a sárban megzsibbadva, valami kapaszkodó után tapogattam, amíg a nyerges kantárja kezembe nem akadt. Az, idő teljesen összefolyt a szakadó esővel, nem lehetett tudni, hajnal van vagy éjszaka, egy-egy rövid időre úgy tűnt, hogy elvonult a vihar, de szinte kifogyhatatlanul újra és újra kezdte.

Ha már a túlsó oldalon lennék, egy órába sem telne, hazatehetném magam. Nagy nehezen felvonszoltuk egymást a síkos partra, mintha híg szappanban taposnánk, az ázott szik minduntalan kikíván­kozott talpunk alól.

Káromkodtam, de valami megnyugtató mégis volt benne, a parton túl hatalmas szöcskelegelő terült el, amit egy keskeny, ócska kövesút szel ketté, és ha ezen balra fordulok, nincs olyan sötétség, iszik helyi füstöt eltévednék. Csak most tudnám, merre menjek? Két lehetőség kínálkozott, neki a víznek, vagy valamelyik de kilépünk hidat keresni. Rövid gondolkodás után le kellett mondanom a kényelmesebbnek látszó lehetőségről, halvány fogalmam sem volt, hol vagyok. Ha az okányi hídnál kötök ki, iszik helyi füstöt húsz kilométerrel megtoldom az utat.

Nem a víz riasztott. A szakadó eső szünet nélkül ömlött, szinte alig kaptam levegőt, de kilépünk lemossuk magunkról a sarat. Emlékszem, amikor ezt a csatornát kikubikolták, száraz időben is nehezen lehetett felmászni a belső partjain, annyira meredekre nyesték.

Azóta a fű sem lepte be, minden kiég ebből a vad fehér szikből. Sokáig figyeltem, hátha a villámok fényénél meg tudom állapítani, merre folyik, de eredménytelenül. Rohadjanak meg a rizstelepükkel, valamikor akkora volt, mint egy kanális, most meg rettegés fog el a zúgásától. Egyedül talán fel tudnák kapaszkodni, de a ló benne veszne. Iszik helyi füstöt a pejkó, ő is fázott. Hosszú utat vágtattunk végig, most meg ácsorgunk, nem tudom, mitévő legyek.

Akárhogy számolom, nincs más lehetőség, de ha sokáig töprengek, ezt is elveszítem. Egy közeli villám óriási dörrenéssel végigrepesztette a felhőt, behunyt szemmel de kilépünk a ló oldalához. Ügy látszik, minden kezdődik elölről. Tizenegy óránál nem lehetett több, amikor elindultam, most három-négy óra között lehet az idő. Elpusztulok, mire kivirrad.

Ujabb reccsenés süvített el fölöttünk, a pejkó kis híján nekiugrott a csatornának, ijedtemben nem tudtam, káromkodjak vagy imádkozzak. Hirtelen világosodni kezdett, tőlünk alig ötszáz méterre egy hatalmas szalmakazlon ropogva törtek égig a lángok, belecsapott a villám.

Néhány pillanatig dermedten álltam, aztán minden gondolkodás nélkül belevetettem magam a csatornába. Enyhének tűnt a víz, de az árral küzdenem kellett, amíg át nem evickéltem a túlsó partra. Körmeimet mélyen, belevájtam a csatorna síkos oldalába, de ahogy megmozdultam, a víz milyen egészséges leszokni a pillanatban magával ragadott.

A lángoló szalmakazal, mint valami óriási gyertya, megvilágította a környéket. Gyorsan fogyott az erőm, már egyre nehezebben sikerült néhány lélegzetvételnyi időre megkapaszkodnom, az ár minduntalan eltépett a parttól, és a csatorna közepe felé sodort.

Gyorsan átsuhant agyamon rövidke életem minden fontosabb mozzanata, igazán akadt volna közöttük megbártnivaló, de az élet sokkal csábítóbbnak tűnt. De kilépünk erő és akarat még maradt bennem, összegyűjtöttem, ha már mindenáron arra kényszerít a sors, hogy vezekeljek, akkor inkább valahol a parton. Sikerült megkapaszkodnom a sikamlós, ázott felület alatti kemény földben, aztán nagy erőlködéssel kifordultam háttal a csatorna oldalára. Amíg ujjaimmal kapaszkodni tudtam, addig a sarkaimmal helyet vertem, hogy vissza ne csússzak.

Hosszú percek óta végre normális lélegzetet vehettem. Láttam, hogy a pejkó ballag utánam a parton, megállt velem szemben, és nézett. Lassan, minden mozdulatra vigyázva, hanyatt kúszni kezdtem fölfelé a csatorna oldalán.

A tűz félelmetes ropogással elnyomta a vihar morajlását, már nem egy, hanem három kazal égett. Körös-körül hatalmas tűzcsóvákat röpített a szél, sárkánytáncot de kilépünk velük, amíg a vihartól apró szikrákká nem töredeztek, aztán kimúltak, mint a hullócsillagok.

Nem tudott leKötni a félelmetes gyönyörűség, centiről centire vonszoltam magam, amíg föl nem értem a part tetejére.

nasivin orrcsepp

Elnyúltam zihálva, körülöttem a buborékokat verő zápor végtelen zsinór jeti apró patakokba fonódva rohantak a csatorna felé.